Gondolom, hogy egyesek a címmel kapcsolatosan elcsodálkoztak, vagy akár fel is háborodtak. „Vitatkozni?! Még jobban? Ugyan már! Hiszen eddig ezt tettük, mégsem jutottunk egyről a kettőre!”
Rögtön az elején meg szeretném a vitatkozást a veszekedéstől különböztetni. Amikor két ember vitatkozik, akkor azt élik, hogy bár a véleményeik markánsan vagy csak részben, de eltérnek, ennek ellenére tudják: a kapcsolatukat ez nem árnyékolja be. Hogyan lehetséges erre a szintre eljutni? Például úgy, hogy a nézeteltérés hevében az egyik fél kijelenti: „Mi most ezt végigbeszéljük, azzal együtt, hogy a házasságunkat folytatjuk!” Más módon is ki lehet ezt fejezni: „Mondd ki bátran, hogy mi a fontos Neked ebben!” Újabb verzió: „Bár eltér a véleményünk, de ez semmilyen módon sem fog a szakításunkhoz vezetni!”
Akinek tehát nagyobb a lélekjelenléte, az megerősíti az egymáshoz való odatartozásukat. Ezáltal mindketten szabad teret kapnak ahhoz, hogy különösebb indulatok nélkül a véleményüket „kiengedjék”. A hangsúly a véleménynyilvánítás kifejezésén van!
Mi történik veszekedéskor?
Érvelés helyett erőt vetnek be a felek és megpróbálják az akaratukat keresztülvinni. Elindul tehát a „licitálás”…
Győzni próbálnak, mert valamilyen korábbi fájdalom miatt vesztesnek érzik magukat…
A hangerő emelkedésével párhuzamosan tehát kezdetét veszi a sárdobálás. A múltbeli sérelmekkel való bántás mellett egyéb „csalik/régi lemezek” lesznek „belógatva”, mint például a másik családfájának és szennyeseinek az emlegetése. Arra persze a szemben lévő ráharap, és igazán ekkor mélyül el a szakadék. A végjátékban pedig egyszer csak kimondódik, hogy „Ha Te így, akkor én meg elválok!”
Súlyosabb esetben a gyermekeket is bevonják a szülők a veszekedésbe, akik így válnak áldozattá és néha egyben „tússzá”.
Az előzőekről részletesebben olvashatsz az Érzelmi zsarolás a gyermekkel és Játszmatündér, elég volt Belőled! című blogbejegyzéseimben.
Mi zajlik a mérgező civakodás mélyén?
Természetesen számos ok, de köztük is szembetűnő az őszinteség és/vagy a megértés, valamint az empátia hiánya. Amit kiemelnék, hogy talán a legnehezebben a saját félelmeinket tudjuk felvállalni. Mégis pontosan ez az a feladat, amelynek „bevállalása” tudja legjobban megnyitni a teret a másik számára.
- Attól félek, hogy egyedül maradok!
- Attól félek, hogy elutasítasz!
- Attól félek, hogy kevés vagyok Neked!
- Attól félek, hogy nem vagy elég jó!
- Attól félek, hogy nem bízhatok Benned!
- Attól félek, hogy nem számíthatok Rád!
- Attól félek, hogy nem kellek!
Bátorságpróba kimondani ezeket a mondatokat, de megéri!
A harag nem jó tanácsadó!
A klienseimnek fel szoktam ezért vetni: mi lenne, ha a válás gondolatát egy fix időpontig, mondjuk 6 vagy 12 hónapig félretennék, és addig megtanulnák felvállalni a véleményüket? Lehet először – bölcsen – el nem küldött leveleket is írni, amelyekről itt írok.
Érdemesnek tartom a korábban befektetett energiákat, valamint a múlt gazdag tapasztalatait és eredményeit nem azonnal lesöpörni, hanem az őszinteség, és így a megértés mélyebb szintjeit kipróbálni. Az újfajta nyíltsággal – önmagam adásával – párhuzamosan az önszeretetben és a baráti kapcsolatokban szintén magasabb lépcsőfokokra szükséges fellépni! Így jön meg ugyanis a „kakaó” a bátorsághoz! Akik pedig belejönnek a vitatkozásba, egyre könnyebben és többször teszik fel automatikusan a következő kérdést:
Mi a fontos Neked ebben?
Ha maradt még szeretet a szívedben a társad iránt, akkor tegyél egy próbát, és kezdd el felvállalni a véleményedet! Légy kíváncsi az övére is! Ha pedig 12 hónap múlva sem kapsz érdemleges válaszokat, akkor fogadd el a döntését: elengedett Téged…
Kitartást és bátorságot kívánok!
Dr. Domján Mihály
További motivációs gondolatok:
https://www.instagram.com/dr.domjan
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:
- Minőségi idő a családban
- Megbocsátom Neked, hogy megbántottál
- Válj bölcsebb szülővé – gyermeknevelési könyvajánló
- Egyedül tényleg nem könnyű – érzelmeink felismerése, átérzése, kifejezése és elengedése
- A megunhatatlan sajttorta – recept